A1-s lakás

Ezek apró gallyakból, száraz fűből, stb... épített házacskák. Itt minimum 1 legfeljebb 4 kilinkó lakik. A fiúk és a lányok mindig külön laknak. Ezekben az apró házakban van egy konyha, egy fürdőszoba, és a egy hálószoba ahol 4 levélből készített hintaágyat függesztetek fel.

Itt lakik:
- Bizsike
- Tünci
-
-

Mire a fát megmásztam, hogy ide felkerüljek még a nap is lement. Szépen végig sétáltam a faágon mígnem elértem a lakást. Beléptem az ajtaján. Bekukkantottam minden szobába. Az egyik szobában az én bőröndjeim voltak a másik valaki másé. Bemerészkedtem a szobába és egy kis táskán az a név állt, hogy Tünci. Kicsit féltem az együtt lakástól, de hát nincs mit tenni. Kimentem a szobából és átmentem a konyhába.
Elfáradtam a sétálásban ezért megengedtem magamnak, hogy leüljek - legalább egy percre - pár percig csendben üldögéltem, majd eszembe jutott, hogy elkellene mennem a belvárosba, hogy hozzak haza egy kisebb pohár gyümölcs levet. Merész húzás lesz a számomról, hogy repülés nélkül felcipeljek ide egy emberi poharat, de egyszer ezt is ki kell próbálnom.

//Belváros-Hot nights pub//

Mivel Gabriel nem fért volna be a házba ezért azt mondtam neki, hogy tegyen fel a fa ágára és az italt is ide tegye. Azután kértem, hogy ő is másszon fel az ágra. Én bevittem az innivalót a lakásba majd kimentem hozzá.
- Kérsz valamit inni? - kérdeztem és megmutattam gyönyörű mosolyom. Rebegtettem a szempilláimat és kiskutya szemeket meresztettem rá. - Ha kérsz akkor ne az én nyakamat nézegesd. - mondtam és elnevettem magam. Reméltem értette a viccet.

Csodálattal néztem, milyen szépen vannak a fákra építve ezek a kis házak. Óvatosan lépkedtem nehogy valamiben vagy valakiben kárt tegyek. Bizsike azt mondta, tegyem fel a fára és adjam utána az üdítőt is. Megtettem. Majd egy gyors mozdulattal felmásztam a fára. Bizsike bevitte az italt és utána megkérdezte kérek e inni. Meghökkentem. Azt hittem tudja, hogy mi vagyok. Szerencsére pár másodperc múlva kijelentette, hogyha szomjas vagyok akkor ne az ő nyakát nézegessem. Elnevettem magam.
- Ez jó poén. Mit szoktál csinálni erre felé te "gyalogos" kilinkó? - kérdeztem és mosolyogtam. Annyira aranyosnak találtam, hogy fél a repüléstől. - Ne sértődj meg, de miért nem repülsz? Nem tudsz? - tettem fel neki a kérdést, de már nem mosolyogtam.

Nem sértődtem meg, de valamiért elkapott a sírhatnék. Nem volt jó hallani ezt a kérdést és vissza emlékezni arra miért változtattam az életemen.
Hirtelen felálltam a fáról és beszaladtam a lakásba.
- Kérlek most menj el. Már hajnali egy óra van ideje menned. - mondtam és bezárkóztam. Bentről nézte, hogy Gabriel mit fog csinálni, de semmi több. Eszemben sem volt, hogy vissza hívjam.

Ez a hirtelen sírhatnék ami kijött Bizsikéből meglepett. Szegény. Jobb nem firtatni a dolgot. Befutott a házba és elküldött. Bólintottam egyet és elköszöntem. Lemásztam a fáról és lehajtott fejekkel haza sétáltam. Még néhányszor vissza néztem, hogy nem e jött ki, de semmi. Végül feladtam és elindultam vissza. Bizsinek igaza volt. Hajnalodik és mi elöbb el kell érnem a palotát.

//Vámpír palota-óriás koporsók terme.//

Mikor Gabe távozott nagy megkönnyebbülést éreztem a hasamban. Szegényt biztosan megbántottam, de nekem így jött ki. Besétáltam a szobámba és ledobtam magam az ágyra. Kicsit elszunyókáltam.


***Később***


Felkeltem és kicsit fájt a fejem. Különböző emlékek kavarogtak bennem. Régről. Amikor megszülettem. A szárnyam ami nem volt valami átlagos. A szárnyam. Ez az. Gabe-nek köszönhetem, hogy feltörtek az emlékek. Ha Gabe most nem tette volna fel a kérdést a szárnyamról eszembe sem jutott volna, hogy megpróbáljak repülni. Ma volt a világ legnagyobb szieszta ünnepe. Az összes kilinkó aludt a lakásában. Még a kicsik is. Kaptam az alkalmon és elmentem "A" tölgyfához.

//"A" Tölgyfa//

Haza felé tartok. Kellemes az idő, nem rossz de nem is jó. Felrepülök a fa ágára, a ház ajtajába. Ott leszállok és belépek a házba. Körbe pillantok és teszek egy kis mosolyt. Bemegyek a szobámba és kicsomagolok. Csomagolás, pakolás közben találok valamit az egyik bőröndben. Egy fényképet anyáról és apáról. Fájószívű kis mosolyt tettem és a fényképet beletettem a naplómba. Mire végeztem a pakolással teljesen kimerültem. Befeküdtem az ágyamba és elaludtam...

Később...

Nagyot nyújtóztam és felültem az ágyon.
Hm.. Csinálni kéne valamit. De mit? -gondoltam- Hmm.. Van egy könyvem, bár már sokszor elolvastam. Nem lehet megunni! Elolvasom megint. -gondoltam. Elővettem a könyvem és a "nappaliban" elkezdtem olvasni.

A deszkámmal a ház előtt "parkoltam" le. Beléptem és megpillantottam egy lányt a nappaliban. Halkan oda sétáltam hozzá és megérintettem a vállát. Elvégre lakótársak leszünk vagy sem?
- Szia! Bizsike vagyok. - nyújtottam oda neki a kezem. Közben bele pillantottam a könyvébe. A lány össze rezzent és óvatosan felpillantott. Megengedtem magamnak egy kislányos mosolyt és boci szemeket meresztve ránéztem. - Remélem nem ijesztettelek meg.

Nagy lázasan olvasok, belefeledkezem a könyvbe.. és frászt kapok. Valaki megérintette a vállam. Mikor felnézek egy lányt pillantok meg. Nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől. A könyvben épp ott jártam, hogy jön a gyilkos és akkor megérintik a vállam. Komolyan azt hittem itt van a gyilkos.
- Szia. -mondtam megkönnyebbülve- Én Tünde vagyok, de szólíts Tünci -nek. Mindenki így hív. És.. megijesztettél. Épp azt olvastam, hogy jön a gyilkos. -mondtam és elnevettem magam.

Milyen jól fogadta ezt a kis "ijesztést". Megkönnyebbültem. Amikor kijelentette, hogy valami horroros könyvet olvas még a szemem is kiakadt. Habár én mit mondhatnék amikor egy vámpírral barátkozom. Amikor bemutatkozott az volt maga a megkönnyebbülés. Azt hittem nagyon megijesztettem. De amikor elnevette magát muszáj volt mosolyognom.
- Gyilkos? Te meg milyen könyveket olvasol? - kérdeztem és nevettem egy kicsit. - Na nem akarlak tovább zavarni úgy hogy csinálok valami kaját. Kérsz inni? Tegnap hoztam gyümi levet. Vagy enni? - mondtam és a mosolyom kiszélesedett.

- Nyomozós könyvet. Enni, inni? Kérek, ha csinálsz. -mondtam és visszafordultam a könyvemhez, de nem bírtam tovább olvasni. Szememmel felpillantottam Bizsire.
Milyen érdekes szárnya van. Még sosem láttam ilyen szárnyakat. Különlegesnek hiheti, elvégre az. -gondoltam, miközben végigmértem a lányt.

-Mit szólsz egy kis gyümi léhez? - kérdeztem és egy kicsi, de játékos fintort oda vetettem. - A kaja meg lehetne ... Hmmm mit csináljak enni? - kérdeztem és tovább mosolyogtam. Félszemmel láttam, hogy a szárnyamat nézegeti. Kicsit elkomorodtam, de tovább mosolyogtam. - Tudok csinálni gyümi tálat, tea szendvicseket, teát, mézes sütit, lekváros kenyeret, palacsintát... - soroltam a sok finomságot. - Melyikhez lenne kedved? - kérdeztem és elkezdtem matatni a hűtőben.

- Hogy mi? Oh, ne haragudj elbambultam. Mindegy, legyen az amit te szeretnél. -válaszoltam és most már tényleg a könyvemet kezdtem bújni. Tovább olvastam.
- S jő a gyilkos,
Lecsap, mint béka a légyre.
Áldozatának sikoltani sincs ideje. -mondtam az imént olvasott sorok után egy rögtönzött versikét- Na, mit eszünk? -kérdeztem Bizsi felé fordulva.

Úgy döntöttem készítek valami finomat. Tettem ki az asztalra gyümölcs levet, poharakat és két tányért. Elő vettem a juharszirupot a vajat és egy serpenyőt. Majd elkezdtem kikeverni a palacsintát is. Már kész voltam a felével és éppen ki akartam tenni a friss palacsintákat az asztalra.
- A palacsinta jó lesz? Tudod a hagyományos... juharsziruppal leöntve a palacsinta, olvadó vajjal a tetején. Még a nyál is össze fut a számban. - mondtam és elé tettem egy nagyadag palacsintát. Töltöttem neki egy kis gyümi levet, majd miután elpakoltam csatlakoztam hozzá. - Hogy ízlik a palacsinta? - kérdeztem széles mosollyal.

Csak figyeltem Bizsit. A finom illatokra úgy éreztem csorog a nyálam.
- Tökéletes lesz. -válaszoltam és elém rakta a végeredményt. Belekóstoltam és.. erre nem találok szavakat.
- Ez isteni. Remekül főzöl. Gratula. -mondtam és neki estem a palacsintának. Az utolsó morzsáig, cseppig megettem. Ittam rá és teljesen jól laktam.
- Nagyon köszönöm, finom volt.

Kíváncsian néztem Tünci arcát. Úgy láttam ízlik neki a palacsinta. És ezt a szavával is igazolta.
- Örülök, hogy ízlik. - mondtam és mosolyogtam. Nagyon kedves ez a lány. Bár előbb ismertem volna. - Mit szólnál hozzá ha mutatnék néhány képet? - kérdeztem és ő erre még csak bólintani se tudott mert már indultam is érte. Gyorsan felálltam a székről és bevetettem magam a szobámba a képes naplómért. Egy nagy, öreg, bőrkötésű naplóról volt szó.
Ebben volt minden titkom hozzá csatolva néhány képpel. Kinyitottam a könyvet és megmutattam neki egy fejezetet belőle. Azt a részt mikor az erdő legsötétebb helyén vagyok este. (Lásd: Napló/Bizsike legszebb pillanatai.)

Bólintani sem volt időm, Bizsi már ment is a halószobába. Kihozott egy könyvet és mutatott egy fényképet.
- Nagyon szép kép. Tényleg, csodás. -ámultam- Még sosem láttam ilyen szép helyet. -tettem hozzá.

Jó volt látni, hogy újat mutathatok valakinek. Átlapoztam egy másik oldalra ahol az erdő ezen részét leírtam. Az, hogy Tünci még nem látott ilyen helyet, kicsit meglepet, de aztán eszembe jutott, hogy eddig nem volt olyan aki látta volna.
- Szeretnéd, hogy megmutassam? Ma este elmehetünk ha akarod. - mondtam és mosolyogtam. Felálltam Tünci mellöl, de a könyvet ott hagytam. Elsétáltam az ablakhoz és bámultam kifelé. Bárcsak esne az eső- gondoltam magamban. Majd megint beszélni kezdtem. - Éveken keresztül ott bujkáltam a többiek elől. Szégyelltem a szárnyaimat és ezért elmenekültem, sőt még a repülést is megtagadtam. - mondtam majd Tüncire pillantottam.

Míg Bizsi felállt én a naplóba pillantottam. Nem akartam illetlen lenni ezért nem olvastam bele. Bizsi szavai hallatán felé fordultam.
- Szégyelled a szárnyaid? Miért? Olyan szépek.. én különlegesnek érezném magam tőle. Szerintem buta vagy, hogy szégyelled. Nincs mit szégyellned rajta. Megváltoztatni, meg nem tudod.. -felálltam és odamentem hozzá, kezemet a vállára tettem- Mi bánt benne annyira? Csodás szárnyaid vannak, különleges.. -mondtam és a reakcióját vártam, élénken figyeltem minden mozdulatát, rezzenését.

Össze rezzentem amikor Tünci hozzám ért. Válaszolni nem volt elég erőm mert annyira bagába szippantott a múlt emléke.
- Anyám miatt. Amikor világra jöttem, anyám szégyellte a szárnyaimat. Apám véleménye viszont osztozott a tieddel. Mikor anyuék megszokták a szárnyamat mindenki más ujjal mutogatott rám. Csúfoltak a szárnyam miatt. Ma már nem szégyellem őket, mert mindanyian érettebek lettünk. - mosolyogtam egy kicsit és Tünci felé fordultam. - Szeretnéd látni az én "második" otthonomat? - kérdeztem és könnyes szemekkel néztem rá.

- Hát persze. És.. kérlek ne pityeregj, mert én is pityeregni kezdek. -mondtam és tettem egy kis mosolyt ami rögtön el is tűnt- Ne törődj másokkal. Nem számít a csúfolódásuk, az a fő hogy jól érezd magad és elfogadd olyannak amilyen vagy. Az a hely "második" otthonod, ami a fényképen volt?

Tünci kedves szavaira abba hagytam a sírást. megtöröltem az arcom és kifújtam az orrom.
- Jó nem pityergek. - mondtam és mosolyogtam. - Már régen nem bánkódom emiatt és a repülést is elkezdtem gyakorolni. - mondtam és megint mosolyogtam. - A hely amit mutattam a képen tényleg a "második" otthonom - mondtam és megengedtem magamnak egy mosolyt. - Elmenjünk? - kérdeztem és indultam is a kabátom ért.

Ahogy Bizsi, úgy én is mosolyogtam.
- Elmehetünk. Szívesen megnézek egy ilyen szép helyet. -mondtam és belebújtam a kabátomba. Térdig érő, barna bőrkabát volt. Gallérral, és két zsebbel- Elég régi kabátom van. -mosolyogtam- Az édesanyám é volt. Nagyon szerette, úgy ahogy én őt.

Elmosolyodtam Tünci szavain. Jóban lehettek az anyukájával ha ennyire szerette őt. Felvettem a kabátomat amit kívűlről szuáraz levelek, belülről állati bunda fedett. jó melg volt így indultunk is. Estére ki is érhetünk az erdő középpontjába

//Valahol az erdő legsötétebb részén, majd vissza ide//

~ Másnap hajnalban ~

Mire vissza értünk teljesen elfáradtak a szárnyaim. Most repültem életemben először mások előtt. Beléptem az ajtón és bevetettem magam a szobámba. Mindent ledobtam a földre és az ágyra heveredtem. Majd elkiálltottam magam:
- Jó éjt!